Sokba kerülhet a hiszékenység
Hír küldése
Egy amerikai hölgy igencsak pórul járt egy megtévesztő online támadás miatt. A hiszékenysége 400 ezer dollárjába került.
A média és a biztonsági cégek gyakori figyelemfelhívásai ellenére még mindig nagyon sok esetben következnek be olyan komoly károkkal járó incidensek, amelyek gyakran könnyen, egy kis körültekintéssel és odafigyeléssel elkerülhetőek lennének. A Biztonságportálon is rendszeresen számolunk be olyan eseményekről, amelyek egyszerűen megelőzhetőek lettek volna. Most azért említjük meg az amerikai hölggyel történt esetet, mert ez szintén nagyon tanulságos.
Janella Spears, egy oregoni felhasználó két évvel ezelőtt kapott egy elektronikus levelet, amelyben arról informálták, hogy 25 millió dollárhoz juthat hozzá. Azóta a hölgy - a nagy pénzügyi siker reményében - rendszeresen utalt át kisebb nagyobb összegeket Nigériába, amit végül a férje nyugdíja bánt. Miután ez sem volt elég a gépkocsijukra és a lakásukra hiteleket vett fel.
Az egyik 144 ezer dolláros banki tranzakcióra azonban az Oregoni Igazságügyi Hivatal is felfigyelt, és azonnal megkezdte a vizsgálatokat. A hölgynél tartott szemle során napvilágra kerültek azok a levelek, amelyek révén Janella Spears és a csalók közötti kommunikáció visszakövethető volt. A hírek szerint az amerikai hatóságok azt is vizsgálták, hogy a hölgy valóban ilyen hiszékeny volt, vagy esetleg más szándékok vezérelték az átutalásokkor. Ez utóbbira azonban mindezidáig nem került elő bizonyíték. Ezért a hatóságok felszólították a hölgyet, hogy hagyja abba a Nigériába történő pénzküldést, ugyanis ezzel a csalókat segíti, sőt még ha akaratlanul is, de a tevékenységével együttműködik a bűnözőkkel.
Az eset tehát megint egy - korántsem újdonságszámba menő - nigériai típusú csalás veszélyeire világít rá, és egyúttal felhívja a figyelmet a körültekintő és óvatos internetezés valamint emailezés fontosságára.



Hozzászólások